A tudat nem ajándék.
Álcázott kötél.
Csillog, mint csoda.
Szorít, mint ítélet.
Az első pillantás önmagadra.
Az első seb.
Aki lát, fizet.
Aki ébred, elveszít.
Az idő a csendes hóhér.
Nem siet.
Nem téved.
Csak elvégez.
A halál nem vég.
Rendrakás.
A zaj elhallgat.
A név hazamegy a porba.
Az istenek fáradtak a hódolattól.
Füst szúrja a halhatatlanság szemét.
Imák peregnek, mint apró.
A csend többet ad vissza, mint a templom.
A tudat azt mondja: én.
A világ azt válaszolja: mindegy.
A gondolat felállít oltárt magának.
Majd lerombolja, hogy legyen miről beszélnie.
A csoda díszlet.
Belül kés.
A felismerés nem fény.
Csak hideg kontúr a sötétben.
Élni: mellékhatás.
Érteni: baleset.
A jelentés addig tart, amíg a test.
A jelentéktelenség örök.
A halál tisztáz.
Levágja a fölösleget.
Ott már nincs kérdés.
Csak rend.
A feledés kegyelem, amely nem kér engedélyt.
Megkönnyebbülés, amely nem mosolyog.
A memória lánc.
A hiány a kulcs.
A tudat reklámja: csoda.
A termék: virrasztás.
Vigyáz rád, hogy ne aludj el.
Őrzöd, mint kincset, amely megesz.
A fájdalom precíz tanár.
A gyönyör figyelmetlen tanú.
A szenvedés beszél.
A boldogság dadog.
A szabad akarat függöny.
Mögötte a gépezet jár.
Olaj: vér.
Zaj: remény.
Láttam a véget.
Nem volt dráma.
Csak a megszokott csönd.
Csak a dolgok a helyükön.
A tudat: átok, amely csodának tetteti magát.
Hogy kibírd a napot.
Hogy megmagyarázd a semmit.
Hogy késleltesd a szükségest.
Aki leoltja a lámpát, nem vakul meg.
Csak látni kezd máshogy.
Nem ragyogásban.
Hanem igazságban.
Az alvilág nem fenyeget.
Tükröt tart.
A kép nem kedves.
A kép igaz.
Most már tudod.
Nem kell hinni.
Csak elfogyni.
Csend.
